24 okt

Emlékszem, hogy fent voltam velük a fürdőszobában…

velük a fürdőszobában2

Emlékszem, hogy fent voltam velük a fürdőszobában, és mindkettő torkaszakadtából üvöltött.
Tiszta hülyék voltak.
Mintha egy furcsa bohózatba csöppentem volna, vagy valami szürreális előadás kellős közepébe.
Megnyugtatni esélytelen volt őket, egyik gyerek jobban visított, mint a másik.
Hogy fáradtak voltak-e, vagy konkrétan valami bajuk volt, azt már nem tudom, de őrültekháza volt a javából.
Utáltam az egészet, mert akkoriban gyakran volt ilyen, és tök untam, hiszen borzalmasan lefárasztott ez a műsor.

Akkor próbáltam ki először éles helyzetben, hogy vihar tombolt épp körülöttem,
és valami egész másra gondolok közben, – mindezt direkt, tudatosan, – valami szép dologra, ami kellemes érzelmeket kelt bennem.

Emlékszem, azon filóztam, most ezzel elindulok-e egy olyan irányba,
hogy elszakadok a valóságtól, és egy nemlétező álomvilágba menekülök ahelyett, hogy szembenéznék a realitással.

Eldöntöttem, hát kipróbáltam.
Először nagyon bugyutának tűnt a gondolat, hogy az őrület kellős közepén valami tökjó dologra gondoljak,
olyan igazi new age-es idiótaságnak.
De azt tudtam, hogy valami valódit fogok keresni magamban,
és ez elvette a dolog élét.

A reggel tisztaságára gondoltam,
a fák méltóságteljes jelenlétére,
ahogy a várpark mellett mentünk aznap az oviba.
A csillogó harmatcseppekre,
ahogy megcsillantotta őket a fény.
A lányomra, ahogyan fogta a kezemet,
és csacsogva, lelkesen magyarázott valamit,
amikor útközben beszélgettünk.

A helyzet a fürdőszobában nem lett jobb, továbbra is állt a bál,
nem változtak meg varázsütésre a dolgok.
Pici fiam ugyanúgy mászott rám, láttam sírástól eltorzult arcát,
érzékeltem a fájdalmát, hogy neki most nagyon rossz.
Megnyugtatni sem őt, sem a nővérét nem tudtam,
hát simogattam és közben mosdattam, törölgettem őket némán,
a szemüket figyeltem,
miközben a reggel élményére gondoltam magamban.

Az az este nem volt könnyebb, de én jobban bírtam.
Egész megnyugodtam.
Nem velük idegeskedtem,
nem igyekeztem kompenzálni a fájdalmukat,
hanem ott voltam a nyugalmammal,
a belső fókuszom által behozott stabilitásommal.

A következő napok valamivel könnyebbek voltak.
Néhány hét után pedig azt vettem észre, hogy elmúltak ezek a nagy kiborulások.
Valahogy úgy nyugodtabb lett minden.
Hogy én indítottam-e el bennük egy pozitív folyamatot,
vagy csak bennük változtak amúgy is a dolgok, nem tudom.
De akkor, a fürdőszobában guggolva éreztem meg először, hogy a belső fókusznak, és a tudatos, pozitív áthangolódásnak micsoda ereje van.
Direkt olyan dolgot választottam, ami érzelmileg hoz engem egyensúlyba,
nem pedig intellektuális oldalról közelítettem meg a dolgot,
egy jó érzést keltő valamit kerestem,
és ez bukkant fel a fejemben.

Akárhogyan is volt, az én estémet megmentették ezek a belső képek,
és jobban a rendelkezésére tudtam állni a gyerekeknek,
mintha belemegyek a drámájukba.

Mi a tanulság? Az, hogy van választásunk, és nem csak a körülmények szerencsés alakulása következtében lehetünk boldogok.
Ha gond van, bármikor megtehetjük, hogy elindulunk befelé,
megkeresni egy másik valóságot, és a dolgok változni fognak.
Talán csak belső megélésben változnak,
de akárhogyan is, én belül azt érzem,
hogy hatni tudtam a gyerekeim lelkivilágára azzal, hogy helyreraktam magam.
És ezt belül mindenki érzi, hogy az édesanyáknak ilyen varázshatalma van.

Ha itt vagy, ezeket a sorokat olvasod, és együtt rezonálsz velük,
teljesen biztos vagyok benne, hogy nap mint nap használod ezt a varázstudományod,
még ha nem is vagy tisztában vele.
Tessék hát ráébredni az erődre,
a csodálatos, szeretettel teli hatalmadra,
és – igen, nem túlzás –
változtasd meg a világot!
A tiédet és a szeretteidét.

14 febr

Valentin nap – kell ez nekünk?

Valentin nap

Ahogy ránéztem a naptárra, a mai Valentin nap kapcsán az ötlött fel bennem, hogy néha túlbonyolítjuk a dolgokat.

Vannak ugyebár ezek az ünnepek, amelyek az angolszász kultúrkörből származnak, mint ahogy például a Halloween is.

Időről időre olvasom ezeket a posztokat, hogy nincs szükség ezekre, van nekünk saját ünnepünk, amikor nem bohóckodunk világító tökkel meg miegymással, és a Valentin nap is a vendéglátósok meg a virágboltosok ünnepe. (Meg az ajándékshopoké.)

Szerintem a dolgot lehet nagyon-nagyon egyszerűen is nézni, mondhatni józan paraszti ésszel. Ad nekem ez az ünnep olyan lehetőséget, amellyel bármi jót tudok behozni az életembe vagy nem? Akarok élni ezzel vagy sem?

Mondom ezt úgy, hogy mi nem szoktuk megünnepelni ezt a napot.

De egy kedves, jó szó nem kerül semmibe.

Egy ölelés, finom cirógatás.

Egy apró meglepetés, aminek biztosan fog örülni.

Egy kis szívesség, figyelmesség, ami jól fog esni neki.

Öt perc teázás, kávézás kettesben, amikor teljesen egymásra figyelünk.

Pár jó szó, amivel elismerem mindazt, amit szeretek benne, amit megtesz értem vagy a szeretteiért.

Ha Valentin nap apropóján jut ez eszembe hát ugyan már, nem olyan nagy baj az.

És ha újra megnézed a példákat, észreveheted, hogy az ötféle szeretetnyelv egy-egy apró megnyilvánulásai szerepelnek a felsorolásban.

A lényeg az, hogy figyeld meg, minek örül a legjobban.

Hogy mitől enged fel egy fáradt, hosszú nap után.

Nem kell ehhez Valentin nap. Lehet ezt csinálni nap mint nap. Sőt, kéne. Hiszen a kiegyensúlyozott párkapcsolatért nap mint nap tenni kell.

De néha elfelejtjük. Ezért jók az ünnepek. Mert emlékeztetnek minket mindazokra a dolgokra, amelyek a legfontosabbak az életünkben.

Nem kell ehhez gyémánt nyaklánc vagy gourmet étterem. Sokszor a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak. Mert valódiak.

Aztán jöhet a pezsgő meg a kaviár. :)

24 okt

A kudarcok vinnének előre? Mit gondol erről Kálmán Olga?

Régebben rászoktam arra, hogy Szily Nóra interjúit nézegetem a Youtubeon.  Az értelmes beszélgetéseket mindig is kedveltem, és amíg a reggelimet majszolgattam, megnéztem egy-egy ilyen interjút. Sok-sok értékes gondolatot kaptam így, szellemi táplálékot a fizikai mellé.

Az egyik ilyen csevej alkalmával Kálmán Olga volt a beszélgetőpartner, akinek a szakmai sikeréhez, hitelességéhez nem férhet kétség, azt gondolom. Többek között a kudarcokról is szó volt, megannyi érdekes téma mellett. Amit most ki szeretnék ebből a beszélgetésből emelni, talán közhely, talán nem,  én azt látom, rengetegen a rossz oldaláról közelítik meg ezt a témát, és én amúgy is szívesen tanulok sikeres emberektől.

Nagyon fontosnak érzem ezeket a gondolatokat, és akár a környezetemben, akár a magam életében abszolút ezt látom mindig visszaigazolódni. A videó 17. perce környékén tudod meghallgatni:

“Én azt gondolom, nincs kudarcorientált ember, én ebben nem hiszek, aki ezt kitalálta, nem jól találta ki. :) Tehát hogy a kudarcok vinnének előre, hogy az inspiráljon, hogy megint nem sikerült, na majd legközelebb, ilyen nincs, ez hülyeség. Az embernek sikerre, sikerélményre, pozitív visszajelzésre van szüksége, az egy kudarcban is benne lehet.”

Belinkeltem Neked ide az interjút:

 

23 júl

Egy kis hétfő délutáni játék

37681267_1273697712767565_6609991923090325504_nHétfő délutánra hoztam egy kis szórakoztató feladatot.

Vajon mennyire tudod helyesen megtippelni, hány szál hajad vagy vörösvérsejted van?

Jöjjenek is a kérdések:

1. Hány szál haja van átlagosan egy embernek?
a) kb. ezer
b) kb 10 ezer
c) kb 100 ezer.

2. Hány idegsejtünk van az agyunkban?
a) kb. 85 millió
b) kb. 850 millió
c) kb. 85 milliárd.

3. Hány vörösvértest található a testünkben?
a) kb. 2 millió
b) kb. 25 milliárd
c) kb. 300 milliárd.

4. Hány tüdőhólyagocskánk van?
a) kb. 300 ezer
b) kb 3 millió
c) kb. 30 millió.

5. Hányféle izmunk van?
a) 650
b) 800
c) 1200.

A válaszokért lapozz a következő oldalra!

18 júl

A pici változások ereje

37187890_1268170826653587_5915404172689145856_nHa tartós változásokat akarsz elérni az életedben, ne feltétlenül hatalmas ugrásokban és világmegváltó lépésekben gondolkodj.

Lépj inkább minden nap egy kicsit, de azt napról napra, következetesen, kitartóan tedd – az eredmény pedig nem marad el.

A legtöbb, világunkban tapasztalható, nagyobb horderejű változás pontosan így következett be,
ahol az egyik apró lépés követte szép csendben a másikat,
mígnem megkérdőjelezhetetlenné nem vált az átalakulás.

17 júl

Megvan az ideje a fájdalomnak is…

37365375_1267030250100978_5325719778722054144_n…amikor le lehet önteni csillámporral, elfedni pozitívnak tűnő gondolatokkal, érzésekkel,
de inkább csak összekuszálod vele a dolgokat.

Lehet a gondolatokkal, érzésekkel, nézőpontokkal játszani,
érdemes is, hiszen ezért jöttünk ide: játszani,
kipróbálni különféle jelmezeket, helyzeteket, szempontokat, és kialakítani azt, amihez épp a leginkább kedvünk van.

De néha jobb csak átengedni a fájdalmat.
Egyszerűen csak hagyni, hogy hadd legyen.
Elfogadni, hogy most ez van.

Aztán kiürül, elmegy, eltávozik.
Amikor kapálózol ellene, csak még jobban magához húz.
Ha elfeded, tovább mérgez. És talán észre sem veszed.

Lelked fájdalma nem te magad vagy.
Csak egy elmúlt történés maradványa.
Egy jelzés, hogy valami kikívánkozik belőled.
Hogy a Forrásod nem ért egyet azzal, ahogy te jelen pillanatbeli szemszögedből összerakod a dolgokat.

Elmúlik, elvonul a vihar, ha hagyod.
Segít a légzésed, ahogy elkezdesz visszakapcsolódni LÉLEKzeted által a Lelkedhez, fizikai testedhez, belső, valódi Erődhöz, Önvalódhoz.

Figyeld, ahogy emelkedik és visszaereszkedik a mellkasod.
Ahogy befogadja a tested a friss levegőt,
és kiengedi azt, ami már nem kell neki.
A tested tudja, mi a jó neki. Belé van kódolva.

Ahogy a LÉLEKzetedet figyeled, lassanként magad is megnyugszol.
Visszatérsz belső fájdalmadból a JELENbe.
A JELEN mindig segít gyógyítani a fájdalmat.
Mert a JELENben a legritkább esetben van csak fájdalom.
Ha akad is ilyen, gyorsan elmúlik.
Ne cipeld hát te sem magaddal.

Van ideje a fájdalomnak, amikor nincs jobb mód, mint hagyni kiürülni azt.
Aztán van hely befogadni azt a sok-sok szépséget, amivel folyamatosan áraszt el az élet majd minden pillanata.

Ami ott van a levegőben.
A kövek közt a hegyoldalban, vagy az apró kavicskákban a kis patak partján.
Vagy a susogó levelekben.
Minden pici SEJTedben.
A reggel tisztaságában.
A mindennapok sürgés-forgásában.
Az esték nyugalmában.

Ott van mindenütt.
Minden atomban, és az atomok között is.

Nem baj, ha néha fáj a lelked mélyén valami.
Csak tudd, hogy ez nem a valóság.
Mindössze egy icipici szelete a világnak.

13 júl

Frida Kahlo és a nőiesség

Frida Kahlo iskolapéldája annak, hogy nem kell mindenkinek egyformának lennie.
Egyedi stílusával a legnagyobb divatházakra is inspiráló hatással volt, és a mai napig stílusikonként tartják számon.
Pedig a magyar származású festőnő összenőtt szemöldökkel tengette napjait, ami akkoriban sem számított menőnek,
olyan mintákat, ruhaanyagokat kombinált az öltözködésében, amelyektől óva intenek a stylistok,
“túl sok” ékszert viselt, mégis stílusos maradt,
és imádta kombinálni egymással az erős, akár rikító színeket is.
És süt róla a nőiesség, magabiztosság, “én-vagyok-ság”.

Mindemellett nagyon nehéz élete volt, sok-sok fizikai és lelki fájdalommal,
először deformálódott, majd amputált lábbal,
rengeteg szenvedést okozó szerelemmel,
betegséggel, nélkülözéssel, súlyos balesettel.
És ő mégis ragyogott.

Szóval nem kell beállnunk a sorba,
nem kell olyannak lennünk, mint másoknak,
vagy mint amilyennek másokat gondolunk, hogy ők milyenek.

Egyediek vagyunk és megismételhetetlenek,
mindannyiunkban ott ragyog a fény, ami csak mi vagyunk,
amilyet csak mi tudunk hozni a világnak,
és értékesebb százezerszer bármilyen külső képnél, ideánál, aminek meg akarunk felelni.

És ne higgyük el, hogy ilyennek vagy olyannak kell lennünk ahhoz, hogy értékesek és szerethetőek legyünk,
mert már alapból azok vagyunk, ez mindenkinek alanyi jogon jár.
A saját fényünket bontsuk ki a világban, ragyogtassuk szerteszét, és ez több, sokkal több, mint elég.
A fejlődésnek ez az útja visz előre, és adja a legtöbbet a világnak, a szeretteinknek, a minket körülvevő embereknek is.
Itt olvastam róla:
https://femina.hu/szepseg/frida-kahlo/