19 okt

Bemutatjuk Pálóczi Ildikót

 

Biztosan nagyon kíváncsiak vagytok már, ki is vállalta be, hogy megnyitja vendégelőadóink sorát, és hát láthatjuk azt is, hogy nem is akármilyen témával indított!
Ezért hát jöjjön egy kis összeállítás, ki is ő, mi is ő, milyen embert ismerhetünk meg jövő pénteken a személyében!

Ildikó 30 évet töltött el az egészségügy prevenciós területén. Az emberekkel való törődést, segíteni akarást a családja felmenő ága hagyta rá örökségül. A hivatástudat, az empátia, a megelőző szemlélet vérévé vált az eltelt évtizedek alatt.
Kriston Andrea nevére először a ’80-as évek végén figyelt fel egy serdülő lányoknak szóló felvilágosító film kapcsán. Nagyon megtetszett neki az a nem megszokott szemléletmód, ahogy Andrea a tinik intim problémáiról beszélt, és másutt addig nem hallott megoldásokat ajánlott.
A Kriston Intim Tornával Ildikó 20 évvel ezelőtt ismerkedett meg, és a mindennapjai részévé vált. Hivatásában igyekszik megragadni azokat a lehetőségeket, amelyekkel konkrét, hatékony módon tud nőknek, férfiaknak segíteni és képessé tenni őket arra, hogy önmagukon segítsenek. A Kriston módszerrel olyan komplex testi-lelki egészségmegőrző, életminőséget javító csomaggal tud szolgálni a résztvevők számára, amely egyedülálló a világon. A tréningeken nagyon jó a hangulat, vidáman, tabuk nélkül beszélgetnek.
Ildikó vallja, hogy a XXI. század NŐjének különösen fontos, hogy testileg egészséges, lelkileg stabil legyen ahhoz, hogy sokrétű feladatainak és számos szerepkörének meg tudjon felelni úgy, hogy közben egyéniségét megőrizze. Ugyanakkor úgy véli, minden nő mögött van egy FÉRFI: házastárs, vagy partner, és csak úgy lehet teljes egy család egészsége, ha nemcsak a NŐ, de a FÉRFI is egészséges. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, Ildikó segítséget, inspirációt ad az intim torna tréningeken.

Rendezvényünkre házigazdánk, Áhel Georgina ajánlására jutott el, és láthatólag az első pillanattól otthon érezte magát. Nagyon kedves, vidám, felszabadult egyéniség, aki szorgalmával és hatalmas tudásával, tapasztalatával fog nekünk segíteni következő rendezvényünkön, ahol az ő előadását hallhatjátok majd.

Előadásának témája:
Női egészség testben és lélekben

Helyszín:
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa, Festa 1. rendezvényterem, Földszint

Időpont:
2021. november 5. péntek, 18-20 óra


További részleteket eseményünk leírásában olvashattok. Kérünk Titeket, egy megosztással segítsétek munkánkat, minél többekhez eljuthasson az információ, és minél többen el tudjanak jönni ingyenes rendezvényünkre:

https://fb.me/e/Uf9dfpaU

24 okt

Emlékszem, hogy fent voltam velük a fürdőszobában…

velük a fürdőszobában2

Emlékszem, hogy fent voltam velük a fürdőszobában, és mindkettő torkaszakadtából üvöltött.
Tiszta hülyék voltak.
Mintha egy furcsa bohózatba csöppentem volna, vagy valami szürreális előadás kellős közepébe.
Megnyugtatni esélytelen volt őket, egyik gyerek jobban visított, mint a másik.
Hogy fáradtak voltak-e, vagy konkrétan valami bajuk volt, azt már nem tudom, de őrültekháza volt a javából.
Utáltam az egészet, mert akkoriban gyakran volt ilyen, és tök untam, hiszen borzalmasan lefárasztott ez a műsor.

Akkor próbáltam ki először éles helyzetben, hogy vihar tombolt épp körülöttem,
és valami egész másra gondolok közben, – mindezt direkt, tudatosan, – valami szép dologra, ami kellemes érzelmeket kelt bennem.

Emlékszem, azon filóztam, most ezzel elindulok-e egy olyan irányba,
hogy elszakadok a valóságtól, és egy nemlétező álomvilágba menekülök ahelyett, hogy szembenéznék a realitással.

Eldöntöttem, hát kipróbáltam.
Először nagyon bugyutának tűnt a gondolat, hogy az őrület kellős közepén valami tökjó dologra gondoljak,
olyan igazi new age-es idiótaságnak.
De azt tudtam, hogy valami valódit fogok keresni magamban,
és ez elvette a dolog élét.

A reggel tisztaságára gondoltam,
a fák méltóságteljes jelenlétére,
ahogy a várpark mellett mentünk aznap az oviba.
A csillogó harmatcseppekre,
ahogy megcsillantotta őket a fény.
A lányomra, ahogyan fogta a kezemet,
és csacsogva, lelkesen magyarázott valamit,
amikor útközben beszélgettünk.

A helyzet a fürdőszobában nem lett jobb, továbbra is állt a bál,
nem változtak meg varázsütésre a dolgok.
Pici fiam ugyanúgy mászott rám, láttam sírástól eltorzult arcát,
érzékeltem a fájdalmát, hogy neki most nagyon rossz.
Megnyugtatni sem őt, sem a nővérét nem tudtam,
hát simogattam és közben mosdattam, törölgettem őket némán,
a szemüket figyeltem,
miközben a reggel élményére gondoltam magamban.

Az az este nem volt könnyebb, de én jobban bírtam.
Egész megnyugodtam.
Nem velük idegeskedtem,
nem igyekeztem kompenzálni a fájdalmukat,
hanem ott voltam a nyugalmammal,
a belső fókuszom által behozott stabilitásommal.

A következő napok valamivel könnyebbek voltak.
Néhány hét után pedig azt vettem észre, hogy elmúltak ezek a nagy kiborulások.
Valahogy úgy nyugodtabb lett minden.
Hogy én indítottam-e el bennük egy pozitív folyamatot,
vagy csak bennük változtak amúgy is a dolgok, nem tudom.
De akkor, a fürdőszobában guggolva éreztem meg először, hogy a belső fókusznak, és a tudatos, pozitív áthangolódásnak micsoda ereje van.
Direkt olyan dolgot választottam, ami érzelmileg hoz engem egyensúlyba,
nem pedig intellektuális oldalról közelítettem meg a dolgot,
egy jó érzést keltő valamit kerestem,
és ez bukkant fel a fejemben.

Akárhogyan is volt, az én estémet megmentették ezek a belső képek,
és jobban a rendelkezésére tudtam állni a gyerekeknek,
mintha belemegyek a drámájukba.

Mi a tanulság? Az, hogy van választásunk, és nem csak a körülmények szerencsés alakulása következtében lehetünk boldogok.
Ha gond van, bármikor megtehetjük, hogy elindulunk befelé,
megkeresni egy másik valóságot, és a dolgok változni fognak.
Talán csak belső megélésben változnak,
de akárhogyan is, én belül azt érzem,
hogy hatni tudtam a gyerekeim lelkivilágára azzal, hogy helyreraktam magam.
És ezt belül mindenki érzi, hogy az édesanyáknak ilyen varázshatalma van.

Ha itt vagy, ezeket a sorokat olvasod, és együtt rezonálsz velük,
teljesen biztos vagyok benne, hogy nap mint nap használod ezt a varázstudományod,
még ha nem is vagy tisztában vele.
Tessék hát ráébredni az erődre,
a csodálatos, szeretettel teli hatalmadra,
és – igen, nem túlzás –
változtasd meg a világot!
A tiédet és a szeretteidét.

14 febr

Valentin nap – kell ez nekünk?

Valentin nap

Ahogy ránéztem a naptárra, a mai Valentin nap kapcsán az ötlött fel bennem, hogy néha túlbonyolítjuk a dolgokat.

Vannak ugyebár ezek az ünnepek, amelyek az angolszász kultúrkörből származnak, mint ahogy például a Halloween is.

Időről időre olvasom ezeket a posztokat, hogy nincs szükség ezekre, van nekünk saját ünnepünk, amikor nem bohóckodunk világító tökkel meg miegymással, és a Valentin nap is a vendéglátósok meg a virágboltosok ünnepe. (Meg az ajándékshopoké.)

Szerintem a dolgot lehet nagyon-nagyon egyszerűen is nézni, mondhatni józan paraszti ésszel. Ad nekem ez az ünnep olyan lehetőséget, amellyel bármi jót tudok behozni az életembe vagy nem? Akarok élni ezzel vagy sem?

Mondom ezt úgy, hogy mi nem szoktuk megünnepelni ezt a napot.

De egy kedves, jó szó nem kerül semmibe.

Egy ölelés, finom cirógatás.

Egy apró meglepetés, aminek biztosan fog örülni.

Egy kis szívesség, figyelmesség, ami jól fog esni neki.

Öt perc teázás, kávézás kettesben, amikor teljesen egymásra figyelünk.

Pár jó szó, amivel elismerem mindazt, amit szeretek benne, amit megtesz értem vagy a szeretteiért.

Ha Valentin nap apropóján jut ez eszembe hát ugyan már, nem olyan nagy baj az.

És ha újra megnézed a példákat, észreveheted, hogy az ötféle szeretetnyelv egy-egy apró megnyilvánulásai szerepelnek a felsorolásban.

A lényeg az, hogy figyeld meg, minek örül a legjobban.

Hogy mitől enged fel egy fáradt, hosszú nap után.

Nem kell ehhez Valentin nap. Lehet ezt csinálni nap mint nap. Sőt, kéne. Hiszen a kiegyensúlyozott párkapcsolatért nap mint nap tenni kell.

De néha elfelejtjük. Ezért jók az ünnepek. Mert emlékeztetnek minket mindazokra a dolgokra, amelyek a legfontosabbak az életünkben.

Nem kell ehhez gyémánt nyaklánc vagy gourmet étterem. Sokszor a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak. Mert valódiak.

Aztán jöhet a pezsgő meg a kaviár. :)

18 júl

A pici változások ereje

37187890_1268170826653587_5915404172689145856_nHa tartós változásokat akarsz elérni az életedben, ne feltétlenül hatalmas ugrásokban és világmegváltó lépésekben gondolkodj.

Lépj inkább minden nap egy kicsit, de azt napról napra, következetesen, kitartóan tedd – az eredmény pedig nem marad el.

A legtöbb, világunkban tapasztalható, nagyobb horderejű változás pontosan így következett be,
ahol az egyik apró lépés követte szép csendben a másikat,
mígnem megkérdőjelezhetetlenné nem vált az átalakulás.

17 júl

Megvan az ideje a fájdalomnak is…

37365375_1267030250100978_5325719778722054144_n…amikor le lehet önteni csillámporral, elfedni pozitívnak tűnő gondolatokkal, érzésekkel,
de inkább csak összekuszálod vele a dolgokat.

Lehet a gondolatokkal, érzésekkel, nézőpontokkal játszani,
érdemes is, hiszen ezért jöttünk ide: játszani,
kipróbálni különféle jelmezeket, helyzeteket, szempontokat, és kialakítani azt, amihez épp a leginkább kedvünk van.

De néha jobb csak átengedni a fájdalmat.
Egyszerűen csak hagyni, hogy hadd legyen.
Elfogadni, hogy most ez van.

Aztán kiürül, elmegy, eltávozik.
Amikor kapálózol ellene, csak még jobban magához húz.
Ha elfeded, tovább mérgez. És talán észre sem veszed.

Lelked fájdalma nem te magad vagy.
Csak egy elmúlt történés maradványa.
Egy jelzés, hogy valami kikívánkozik belőled.
Hogy a Forrásod nem ért egyet azzal, ahogy te jelen pillanatbeli szemszögedből összerakod a dolgokat.

Elmúlik, elvonul a vihar, ha hagyod.
Segít a légzésed, ahogy elkezdesz visszakapcsolódni LÉLEKzeted által a Lelkedhez, fizikai testedhez, belső, valódi Erődhöz, Önvalódhoz.

Figyeld, ahogy emelkedik és visszaereszkedik a mellkasod.
Ahogy befogadja a tested a friss levegőt,
és kiengedi azt, ami már nem kell neki.
A tested tudja, mi a jó neki. Belé van kódolva.

Ahogy a LÉLEKzetedet figyeled, lassanként magad is megnyugszol.
Visszatérsz belső fájdalmadból a JELENbe.
A JELEN mindig segít gyógyítani a fájdalmat.
Mert a JELENben a legritkább esetben van csak fájdalom.
Ha akad is ilyen, gyorsan elmúlik.
Ne cipeld hát te sem magaddal.

Van ideje a fájdalomnak, amikor nincs jobb mód, mint hagyni kiürülni azt.
Aztán van hely befogadni azt a sok-sok szépséget, amivel folyamatosan áraszt el az élet majd minden pillanata.

Ami ott van a levegőben.
A kövek közt a hegyoldalban, vagy az apró kavicskákban a kis patak partján.
Vagy a susogó levelekben.
Minden pici SEJTedben.
A reggel tisztaságában.
A mindennapok sürgés-forgásában.
Az esték nyugalmában.

Ott van mindenütt.
Minden atomban, és az atomok között is.

Nem baj, ha néha fáj a lelked mélyén valami.
Csak tudd, hogy ez nem a valóság.
Mindössze egy icipici szelete a világnak.

17 máj

Mi köze a tárolóedényeknek az életközepi válsághoz?

“Életünk első felében az a feladatunk, hogy erős “tárolóedényt”, vagyis önazonosságot építsünk, a második felében pedig, hogy megtaláljuk azt a tartalmat, amellyel a tárolóedényünket megtöltjük.
Az élet első felében megszilárdítjuk az önazonosságunkat, megteremtjük az otthonunkat, kialakítjuk a kapcsolatainkat, a barátságainkat, a közösségünket, azaz megfelelő alapot építünk az életünknek.
Az életünk második felében meg kell találnunk a feladatunkat, a rendeltetésünket, vagyis fel kell tennünk a kérdést, mit akar a lelkünk.
Nem a szüleink, nem az egónk, és nem is a környezetünk, hanem valóban a lelkünk.
Ha képesek vagyunk megtalálni a lelkünk legmélyéről érkező választ erre a kérdésre, azzal új fejlődési irányt indíthatunk el életünk második felében.”
Richard Rohr az életközepi válságról, Jung gondolatai alapján

17 ápr

A nap, amikor leesett a tantusz

Volt egy hatalmas “aha!” pillanatom.

Mi valójában a kudarc?

Állj meg egy pillanatra, kérlek, és idézd fel magadban, mit értesz kudarc alatt.
Milyen érzéseket társítasz hozzá?

“A győztesek, a vezetők és a mesterek
– a nagy személyes belső erővel rendelkező emberek –
mind tisztában vannak azzal,
hogy ha próbálkozunk valamivel,
és a próbálkozás kimenetele nem az, amit szeretnénk,
akkor csak egyszerű visszajelzésről van szó.”

Antony Robbins könyvét olvastam ugyanis, és a gondolatmenet tovább folytatódott:

“Ezt az információt arra kell használnunk,
hogy finomabb szempontok alapján válasszuk meg azokat az eszközöket, módszereket,
amelyekre a kívánt eredmények létrehozásához szükségünk van.”

Mint egy hajó kormánylapátja,
amellyel újra és újra korrigáljuk a mozgást,
miközben utunkon haladva a tengeren ezer és ezer akadályt kerülünk ki,
amely eltérítenének az iránytól.

26233413_1141226132681391_2278258865668617190_o

Szóval egyszerű, mint a faék:
nem erre kell menned.

A víz nagyon jó ebben: megtalálja, merre tud menni tovább.
De ezt már csak én teszem hozzá.

Köszi, Tony, ez nagyon jól esett!

(Most őszintén, te is erre gondoltál?
Hogy ez ilyen egyszerű?
Vagy túlbonyolítottad, mint én?)

16 ápr

Az erőforráshiányos és erőforrásos verziónk

Kétféle verziónk van:

– Az első, amelyik aggódik, ha késve érkezik haza a kedvesünk. Tudjátok, amikor már látjuk magunk előtt, hogy az intenzíven fekszik, és csövek lógnak ki belőle mindenhonnan.
– Amelyik folyamatos lelkiismeretfurdalással küzd, mert nincs elég ideje a gyerkőcökre, a lakás is szalad, és a munkahelyén is állandóan késik a határidőkkel.
– Amelyik azt látja, mennyi mindent elrontott eddig az életében.

26239157_1141434242660580_6997679949001142451_n

Ő az erőforráshiányos énünk.

* Aztán van, amelyik őszinte örömmel, jókedvűen fogadja a párját, akkor is, ha az órákat késett, mert ennek a verziónknak egyszerűen jó napja volt, és az élet szép, és ma ez is belefért.
* Aki rázárja a bejárati ajtót a kupira, és elmegy egy kicsit fagyizni a kölykökkel, mondván feltöltődve majd minden gyorsabban megy.
* Aki együtt tud élni a tudattal, hogy nem mindig minden görbe egyenes, és őszintén, szívből tud nevetni, akár saját magán is.

26239235_1141434272660577_5123003687920737903_n

Ilyenek vagyunk, amikor erőforrásos állapotban vagyunk.

Meggyőződések, testtartás, bevitt táplálékok, légzés minősége, ezek például mind-mind meghatározzák az állapotunkat, hogy mennyire vagyunk “magunknál”.

Az a jó, hogy van bennünk egy kapcsoló, amivel át tudunk váltani egyik állapotból a másikba.
* Mondjuk elmegyünk egyet sétálni, és gyönyörködünk a környezetben.
* Vagy kávé helyett nagyot nyújtózkodunk, és veszünk pár mély levegőt.
* Olyan táplálékokat fogyasztunk, amelyeket a szervezetünk preferál. (Mondja ő folyamatosan, csak meg kell hallgatni.)

– Vagy összehúzzuk magunkat kicsire, ezáltal lecsökkentve a tüdőkapacitásunkat, oxigént spórolva az agyunknak, az egész vérkeringésünknek.
– Esetleg szigorúan lógatjuk egész nap az orrunkat, a földet bámulva magunk előtt.
– Vagy akár alaposan kitárgyaljuk minden utunkba kerülő ismerőssel, hogy az emberek hülyék.

Mindkettő mi vagyunk.
Mindkettő igaz is, amelyik világban éppen vagyunk.
De szerencsére nem vagyunk öntudatlan tárgyak, hogy ne tudnánk a saját belső erőforrásainkat – lépésről lépésre akár, egy folyamat részeként – felfedezni és összehangolni.

Nem baj, ha sokszor nem sikerül.
Nem baj, ha újra és újra kudarcot vallasz.
A folyamat része az is.
A SZÁNDÉK legyen meg, a többi meg szépen kialakul.