Na ma aztán tényleg elküldtem magam (még) melegebb éghajlatra, amiért ezt a nagyon könnyen teljesíthetőnek tűnő kihívásomat elkezdtem.
De aztán váratlan fordulatot vett a történet.

Este fél 11 körül értünk vissza a szállásra. Mögöttünk volt kb. 130-150 kilométer, és egy újabb forró, strandolós nap.
11 lett, miután nagyon gyorsan elrendeztük a gyerekeket, és elpateroltuk őket az ágyba.

Köbö félájultan tekertem ki a jógamatracomat, és leültem rá.
Ekkor már nagyon erősen azt gondoltam, hogy nem vagyok normális, hogy most nekiállok jógázni. Nem vagyok én ilyen fajta.
Napi legalább 10 perc testmozgás mi? Hahaha.

De aztán mégis elkezdtem. Ugyanis ez egy valódi, szívből jövő kihívásom, amit magamért teszek meg. Gondoltam, max közben abbahagyom. Kipróbálom.
A második ászanánál éreztem, ahogy elkezd visszatérni belém az élet. Mint amikor picit megengedik a slagot, és elkezd rajta keresztül szivárogni a víz.

A 10 percből végül 20 perc lett. Minden tagomat átjárta az élet. Mintha kicseréltek volna, bár a fáradtság részben megmaradt. (Mi lenne, ha rendesen jógáznék???)

És ma is egy újabb jó érzés, kellemes élmény a tarsolyomba, amikor nincs kedvem elkezdeni, hogy de miért érdemes mégis.