Egyéni konzultációk

.
– Van, akinek a munkahelyi szorongása szűnik meg, és az ebből fakadó alvászavara tűnik el.

– Van, aki számára kiviláglik, merre induljon végre hivatás terén, pedig már jó ideje kínlódik ezen.

– Van, akinek az anyává válás nehéz traumáit sikerül ily módon feldolgoznia.

.
.
.
.
.
Mindenki számára mást jelent egy-egy személyes konzultáció.

  Mindenkiből mást hoz ki.

Általában még azt is, amire amúgy nem is gondol. Ami egy plusz ajándék, ami legtöbbször mindkettőnk számára meglepetés.

.
.
.
.

• Van, akivel a konzultáció olyasmi élmény, mintha szárnyalnánk, és egy varázslatos utazáson vennénk részt.

• Van, aki inkább beszél, ez segít neki, és bár alapvetően én nem így dolgozom, ennek ellenére adott esetben pont azzal tudom támogatni, hogy ezt terelgetem az ő medrébe.

• Van, aki képeket lát, van, aki történeteket, van, aki energiákat érzékel és mesteri szinten kezeli azokat.

Mindenki egyéni, ahogy egy-egy konzultációs folyamat is az, és ebben ez a csodálatos.
.
.
.
.

  Ezzel a módszerrel lelki okokból adódó problémákat szüntetünk meg.

.
Hatalmas nagy stresszek oldódhatnak fel benned így, akár mondjuk önértékelési problémáid vannak, vagy például nagy munkahelyi nyomás alatt állsz.

• Képessé válhatsz feldolgozni különböző lelki fájdalmakat, traumákat, sebesüléseket.

Enyhülhetnek és akár el is múlhatnak fizikai tünetek, amelyek pszichoszomatikus módon jöttek létre (pl. genetikai és életmódbeli programok, nehéz élethelyzetek, életszakaszok hatására).

Kitisztulhat hirtelen a fejedben egy-egy problémás terület, amellyel évek óta küzdesz, és egy pillanat alatt rádöbbenhetsz a megoldásra. Lehet szó akár a pénzügyi helyzetedről, akár családi konfliktusokról.

Pici gyermeked, babád problémája (pl. alvászavar, étkezési problémák, stb.) is oldható rajtad keresztül, hiszen rendkívül szoros kapcsolódásban vagytok egymással..
.

..
.
.

Ahogyan én dolgozom, az az én egyedi módszerem,…

.
ly…magam gyúrtam, alakítottam a saját képemre az elmúlt 15 évben folyamatosan gyarapodó tudásom és tapasztalataim alapján.

Kineziológia, Theta Healing, blokkoldó légzéstechnikák – ezek képezik alapkövét mindannak, ahogyan dolgozom.

Jóga, deeksha, prana nadi, Müller Péter, Bach virágterápia, Brandon Bays-féle belső utazás – elválaszthatatlan részét képezik a tudásomnak, mélyen nyomot hagyva bennem, még ha nem közvetlenül is használom ezeket a technikákat, módszereket.
ip konz.
.
.
.

.

.

.

Figyelek rád.

Igazából nagyon szeretem figyelni a kliensek rezdüléseit.
Folyamatosan ott vagyok velük
, minden idegszálammal rátapadok arra, hogyan érzik épp magukat.

Nagyon fontos, hogy soha nem erőltetem rád az akaratomat.
Nem okoskodom. Nem mondom meg, hogy mit tegyél.
Nem adom elő neked a tutit.

Végigvezetlek egy letisztulási és átalakulási folyamaton, amelyben te magad bontod ki a megoldásaidat.

Tisztelem a titkaidat, és mindazokat az információkat, amelyeket nem akarsz elmondani nekem.

.

.

.

.

Imádom azt az érzést, amikor látom, hogy összeállt valami a kliensem fejében.
Felcsillan a szeme, ráébred egy újfajta összefüggésre.

Amikor érzem, hogy megkönnyebbül,
leteszi a terhét, maga mögött hagyja, ami addig nyomasztotta.

Szeretem látni, amikor ráébred az erejére.
Teljesen kinyílik, felszabadul, és megtelik fénnyel, lelkesedéssel, energiával.
...
.

.

Látszólag mindössze problémamegoldásról szól az egész.

.
Kívülről úgy tűnik, mintha egyszerűen csak szorongást oldanánk fel, párkapcsolati problémákat meg komoly pénzügyi blokkokat.
Fájdalmakat dolgozunk fel, traumákat engedünk el, helyezünk tágabb összefüggésekbe, amelytől enyhülnek, adott esetben teljesen fel is oldódnak.

És mégis, valahogy sokkal mélyen szinten írjuk át a dolgokat.
Valahogy minden megváltozik.
A szemléletmód, a világlátásod, hogy milyen lelkiállapotból tekintesz a világra.

És a legcsodálatosabb az ebben az egészben, hogy elkezded uralni az erődet a saját életedben.
.
.
.

.
.
.
.

Hogyan tudsz jelentkezni egyéni konzultációra?

.
.
Az alábbi elérhetőségek valamelyikén tudsz időpontot egyeztetni velem:
.

.
Az egyéni konzultáció ára 15.000 Ft/alkalom.

Hűségprogram:
Ha részt vettél nálam valamilyen csoportos foglalkozáson, ahányszor voltál, alkalmanként egy-egy konzultációt a teljes ár helyett 12.000 Ft-ért tudsz igénybe venni.
.
.
.
.

.

Mire nagyon fontos odafigyelni? Kik számára NEM javasolt a konzultáció?

Ha pszichés vagy mentális betegséggel küzdesz, kérlek, egyeztess az orvosoddal, mielőtt időpontot kérnél.

.

.

Milyen felületen fogunk találkozni?

Általában Messengeren keresztül szoktuk lebonyolítani ezeket a randikat, mivel többnyire ez a legpraktikusabb, de megbeszélés alapján ez lehet más online felület is.

Ha Sárváron vagy környékén vagy, természetesen annak örülök a legjobban, ha tudunk személyesen is találkozni.

.

Mennyi időt vesz igénybe egy alkalom?

Teljesen egyéni, hogyan alakul egy konzultáció hossza. Van, hogy másfél óra alatt végzünk, de előfordul az is, hogy 2,5 óráig tart egy folyamat, és amíg nem fut végig, nem érdemes kilépni belőle.

Ez egy olyan dolog, amiben nem lehet kapkodni, és zavartalan körülmények között tudunk rendesen dolgozni. Arra kérlek, bőven szánj rá időt, max előbb végzünk.
.
.
.
.

Nem pszichoterápia:

.A konzultáció nem számít pszichoterápiának, orvosi kezelésnek vagy egyéb gyógyító módszernek.

Kérdésed van?

Keress bátran a megadott elérhetőségeken, nagyon szívesen válaszolok kérdéseidre.

.

Teremtő társakat keresek,…

ahogy már máskor is kifejtettem Nektek. Eszméletlen jó érzés, amikor összekapcsolódunk ebben a folyamatban, akár mélyebb rétegekből kell összekaparni az ott rejlő fényt, energiát,

akár csak egy pöccintés kell, és már el is indult a szárnyalás.

Ezt az élményt szeretném megosztani Veletek.

Mert ez olyan, de olyan jó. És szeretném, ha Ti is megtapasztalnátok!

Nagyon sok szeretettel várlak hát Titeket!

Hendéné Veres Ildikó

.
..