“Ha nehéz szülésem volt, és nem lehettem utána a baba mellett,
akkor ez végérvényesen nyomott hagyott az ő lelkében?
Most már valami örökre elromlott?
Tudom, hogy a születés körülményei és az első órák rendkívül fontosak egy ember életében.”

Ha nem úgy alakultak a dolgok a szülés körül, ahogy szeretted volna,
sőt kifejezetten rosszul, sőt akár traumatikusan,
teljesen természetes, hogy nyomot hagy az élmény benned és a babában is.

Ez egy gyászfolyamat, amely során el kell engedni azt, hogy ez a kisember, aki most már a legkitüntetettebb helyen van a szívedben, nem születhetett meg szeretetteljes körülmények között.
Fel kell dolgozni, hogy nem tudtad neki megadni ezt az élményt, pedig nagyon szeretted volna, nagyon vágytál rá, és mindent megtettél ezért.
El kell azt is gyászolni, hogy te magad sérültél, lehet, hogy megaláztak, tán még az életed is veszélyben forgott, vagy akár az övé.
Anyasebeink nagyon sokfélék, rendkívül változatosak.

Ez idő. Ez egy folyamat.
Ezen végig kell menni, ezt fel kell dolgozni.

Ha te magad is a fenti dilemmával küzdesz, vagy már régen túlvagy ezen, de a tüske, a seb benned maradt,
van egy fontos üzenetem a számodra.

Nem az a feladatod szülőként, hogy tökéletes gyermekkort biztosíts a gyerkőcöd számára.

Mert ez nem tudod megtenni.
Halandó emberek vagyunk, akikkel időnként megtörténnek a dolgok, bármennyire is igyekszünk a legjobbat nyújtani sokszor akár erőn felül is.
Egyszerűen nem tudod megtenni, mert képtelenség.

Mit tudsz tenni tehát?

Gyógyítsd meg magadat, a lelkedet, ahogy csak bírod,
síppal-dobbal-nádi hegedűvel,
kiengedni, elengedni, feldolgozni a fájdalmat,
és utána, mikor már készen állsz rá, töltsd fel a szívedet amennyire csak bírod, vidámsággal és szeretettel,
és mutasd meg a gyerkőcödnek, hogy a világ akkor is szép, ha történnek benne szörnyűségek.
Ha három éven át zombiként élsz, és soha meg sem sejtett mélységeit éled meg a kialvatlanságnak vagy a kétségbeesésnek,
és a saját szívednek a tankja csak üresen kong, mert már mindent odaadtál, sőt még annál többet is,
akkor is el fog jönni a nap, amikor ez az egész élhető lesz, jó lesz, és újra élvezni fogod, amit életnek, anyaságnak hívnak.

Szóval akkor sem veszik kárba minden, ha nem megy egyszerre. Meg sokadszorra.

Mutasd meg ennek a kicsi embernek, hogy szeretve lenni jó,
akkor is, ha mindig nem tudtál mellette lenni.
Hogy vannak az életnek pillanatai, sok-sok apró pillanata,
amikor jó, amikor élvezni lehet az életet, mindazt, amiért ideszülettünk.

Mutasd meg neki a saját példáddal, hogy szereted magad, hogy nem ostorozod magad feleslegesen,
mutasd meg neki, hogy türelmes vagy magaddal,
hogy hibáid ellenére értékes vagy, szerethető, és ezáltal napról napra egyre jobban bontod ki magadból a lehetőségeidet.
Így tudod majd őt is még jobban szeretni. Ha magaddal is jóban vagy.

Nyisd rá a kicsi elméjét, mint ablakot a világra,
terelgesd őt, mint folyót a medrében,
hogy megtalálja ebben a világban a jót és az örömet akkor is, ha időnként nagyítóval kell keresni azt,
és még ha vannak olyan időszakok is, amikor már a nagyítót is elveszítettük. (Aztán visszatér a “látás!”)

Lehet, hogy a lenyomat ott lesz benne, hogy a születése nem volt egy vidám menet,
de lesz ezernyi ellenpéldája arra, hogy a világ mégiscsak jó.
Minden tökéletlenségünk és folyamatos bukdácsolásunk ellenére.
Vagy éppen pont azzal együtt.
És minél többet lesz ebben az örömteli állapotban, a születése által rögzült negatívumok annál ritkábban fognak aktiválódni.

Jó szeretgetést és ablaknyitogatást!