Mindig is háborítatlanul szerettem volna szülni. Nagyon mély vágy élt bennem ezzel kapcsolatban, tiszta és őszinte. Sokat készültem az első szülésemre, lélekben is, és a lehetőségek terén is, aminek lehetett, utánaolvastam, utánakérdeztem. Tiszta szívemből vágytam az első órára, amelyet majd együtt tölt újdonsült, háromtagú családunk, közvetlenül a szülés után. Láttam magam előtt, ahogy együtt vagyunk, békességben, és a kislányom boldogan szopizik. Ráadásul tisztában is voltam vele, hogy ez mennyire fontos, hogy mi az, amivel először találkozik az én lányom földi élete során. Kétség nem fért hozzá, hogy én ezt akarom, vágyom rá, egyértelmű volt, tiszta és erőteljes.
A kislányom végül császármetszéssel jött a világra, és akkor, ott, a folyamatban ez teljesen rendben volt a számomra, annak ellenére, hogy közel sem így terveztem. Az aranyórával kapcsolatban mások az érzéseim, a hiány megmaradt bennem, mivel ez nekünk teljesen kimaradt, de most nem erre a részére szeretném kihegyezni a dolgot.
Tiszta volt a vágy? Mély és őszinte? Tartósan, hosszú időn át éreztem? Igen, igen és igen. Akkor miért nem lett úgy, ahogy legszebb álmaimban elképzeltem?
Mert millió gát volt bennem ezzel kapcsolatban. A jó érzések mellé egy csomó fájdalom és félelem keveredett, régmúlt idők tapasztalata és saját családom öröksége.
Kérlek, képzelj el egy kötelet. Az egyik végén ott vannak a félelmeid, negatív élményeid, például az olyasféle programjaid, hogy bármennyire is igyekszel, nem vagy elég jó, hiszen ezt hallottad sokszor gyerekkorodban, később megélted akár a munkahelyeden vagy a párkapcsolatodban. Vagy mondjuk olyan élmények, amikor kiszolgáltatott voltál, és visszaéltek azzal, hogy kicsi vagy, beteg vagy gyenge. Előfordulhat, hogy gyermekként értek sérelmek, vagy női mivoltodban aláztak meg valaha.
Aztán ott van még a rohanó világ kényszere, ahol semmire nincs idő, megérlelni, kiforrni hagyni a dolgokat, hogy történjen minden a maga ritmusában, tempójában, értve ezt a gyerekekkel való törődésre, nevelésre, vagy pedig a saját testünkre, vagy éppenséggel magára a szülésre. Mindezt úgy, hogy közben nem kell azon aggódni, hogy miből fogunk megélni, és hogy visszavesznek-e majd később minket a munkahelyünkre.
És akkor még nem beszéltünk a generációs örökségünkről, amelyet apáinktól és anyáinktól kaptunk, akik pedig az ő apáiktól és anyáiktól. Nem kell sokat visszamennünk az időben, hogy lássuk, az előttünk élt nőknek, anyáknak sem volt egyszerű és örömteli az élete. Kötelezettségeik mellett sok szavuk nem volt, és a világháborúk szörnyűségei őket is megviselték.
Lehet, hogy számodra túlzó, amiket leírok, de magad is láthatod, milyen indulatok tudnak elszabadulni egy-egy kismamafórumon, és ez bizony nem véletlen.
Nos, hát a kötelet az egyik irányba ez a félelemmel, diszharmóniával teli erő húzza. Érzed a lüktetését, erejét, ugye?
Aztán ott van ez a vágy a másik oldalon, az őszinte, tiszta, szeretetteli. Mély kapcsolódás önmagaddal, a babáddal, melegséggel teli, intim csoda. A testedben hordoztad őt, a testedből táplálod. Családod legkisebb tagja, aki örömet hoz mindenki életébe szeretetteli lényével, a család pedig imádja. Ez az anyaság csodája. Ez is ott van bennünk, ez a tiszta rezgés, amikor gyermeket várunk amikor anyává válunk.
Mi kerekedik ki aztán ebből a kötélhúzásból?
Amikor ennyire széthúzó energiák vannak, olyankor a vágyak magvalósulása elé akadályok gördülnek. Lehet, hogy egyszerűen nem, és nem akar a szívedben élő tiszta vágy beteljesülni, bármi is legyen az. Az is lehet, hogy ha megvalósul, akkor az odavezető út döcögősebb, nehézségekkel teli lesz. Az is egy variáció, amikor ugyan beteljesül a vágyad, de nem igazán tudod élvezni, a tiszta, pozitív érzések mellett ott vannak a nehézségek, gondok, fájdalmas tapasztalások is.
Nem kell ettől megijedni. :) Tudom, hogy nem egyszerű téma, főleg akkor nem, ha nyakig benne vagy, hiszen az anyaság annyira mély és erőteljes tapasztalás, és nagyon nagy erővel tud ránk hatni. Szó szerint testünk és lelkünk velejéig hat.
Pontosan ebből adódik a szépsége is. Hogy olyan elementáris, hogy nem tudsz elfutni előle, benne van a mindennapjaidban, a legapróbb részletekig áthatja azt. Hiszen nem teheted meg, hogy feladod. Hogy nem csinálod. Ott van, megkerülhetetlenül. Hiszen ott van a pici, akit folyamatosan gondozni, ápolni kell.
Éjünk ezzel az erővel, ezzel a lehetőséggel, és adjuk meg neki a tisztességét, a méltóságát, ami eleve megilleti! Higgyünk végre magunkban, találjunk vissza saját magunkhoz, a testünk ritmusához, az intimitás élményéhez, amikor összeforrunk valakivel, jelen esetben épp a gyermekünkkel, hogy aztán a maga ritmusában majd szépen elengedjük, és leváljon. Olyan szép ez a dinamika benne, nem?
Ha soha nem éltük meg ezek természetességét, (ritmus, intimitás, stb.,) ha nem tudtuk soha ezeket a létállapotokat magunkban megteremteni, akkor hát miért csodálkozunk, ha nem olyan a szülésünk és az anyaságunk, amilyennek szeretnénk? Pontosan ezek a nehézségek fognak visszairányítani bennünket saját magunkhoz, valódi énünkhöz, igazi lényünkhöz, mert kénytelenek vagyunk a problémáinkkal szembenézni, és egy teljesebb, komplexebb, harmonikusabb személyiséggé érlelődni.
A vágyadat akkor tudja az univerzum – vagy nevezzük akárminek – megtörténtté tenni, azaz a vágyadat akkor tudod beteljesíteni, ha összehangolódsz vele. Nem problémázol azon, hogy keveset érsz, és mi lesz veled, képes leszel-e a “feladatra”. Nem attól rettegsz, hogy belerondítanak az életedbe, életteredbe, legyen az akár szülész orvos, vagy maga a baba. Nem zsúfolsz bele egyszerre mindent az életedbe, tökéletes alakot, patyolattiszta háztartást, csodás munkahelyet és családot. (Ezt saját magamról is írhattam volna persze.)
Arra kérlek, hogy add meg magadnak, a külső-belső folyamataidnak az időt, a tiszteletet és türelmet, hogy benned szépen kialakulhassanak. Annyira rohanunk, annyira akarunk mindent egyszerre, hogy elfeledkezünk arról, hogy mindenhez idő kell. A testnek is, és a léleknek is, minden változáshoz.
És akkor rá tudsz hangolódni az öröm érzésére, dominánssá tud válni benned a nyugalom, teret és időt tudsz engedni a megéléseidnek, legyen szó babázásról, anyaságról, sütés-főzés élvezetéről vagy munkahelyi önmegvalósításról.
És meglátod, a vágyaid is sokkal könnyebben rád tudnak találni majd. A maguk útján elindulnak, szépen formálódnak, aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy ott vannak, jelen a mindennapjaidban. Hiszen mind jobban rájuk tudsz hangolódni, és egyre könnyedebben, természetesebben tudod őket elérni, megvalósítani, egyre magától értetődőbb módon tudsz értük tenni.
És ez azért egész jól hangzik, ugye? :)
