10 jún

5+1 oxigéndús ötlet fáradtság ellen

Pezsdüljön fel a vére minden anyukának, aki a fotelben töltötte az éjszakát, ölében egy lázas gyermekkel, vagy aki 150-szer kelt fel éjjel szoptatni, és akinek felcserélte a nappalt az éjszakával csemetéje!

Tudom, hogy nem létezik a világon olyan csodaszer, ami pótolhatná azt, ha hetek-hónapok óta a közelébe sem kerültünk annak, hogy kialudjuk magunkat. Emlékszem, én egyszer olyan szintre jutottam, hogy elkezdtem színes karikákat látni ott, ahol nem kellett volna. Már azt hittem, hogy elkezdett leválni a retinám, és el akartam menni szemészetre, csakhogy épp hétvége volt. Aztán nagy nehezen – segítséggel – rájöttem, hogy nem a szemmel van gond, hanem csak azért van ez, mert másfél éve nem aludtam ki rendesen magam. Szerencsére a karikák másnapra eltűntek, bár a szemem alatt lévők megmaradtak.

De azért nem mindegy, hogy milyen állapotban húzzuk ki ezt az időszakot, amikor huzamosabb ideig nincs módunk kipihenni magunkat. Van fáradtság és fáradtság között is különbség. Van olyan, amikor az ember beletörődik a sorsába, mert jobbat nem tud, és azt mondja, ez van, túl kell élni valahogy, másoknak is sikerült már, ez az anyák sorsa, csak lennénk már túl rajta. Ennél mindenképpen jobb az a verzió, amikor feljebb tornázzuk magunkat egy kicsit energetikailag, méghozzá táplálkozással, folyadékkal, mozgással, és különböző szervezési trükkökkel. Jó érzés, amikor az ember némi próbálkozás után rájön, hogy mi is az, ami nála beválik, és nagyságrendekkel jobban bírja a gyűrődést, mint alapjáraton.

Ebben a bejegyzésben felfrissítjük egy kicsit a vérkeringésünket, el sem hiszitek, milyen jól tud esni, és egy jó darabig ki is tarthat a hatása, ismételni pedig bármikor lehet. Hogyan tudjuk tehát a sejtjeink oxigénellátottságát növelni?

1. Szellőztetés

Ilyenkor, amikor jó idő van, nem annyira nagy gond a szellőztetés. De télen, amikor hideg van, és pici baba van a lakásban, akkor is meg kell oldani, hogy cserélődjön, felfrissüljön a szobai levegő. Pici babát védett, huzatmentes helyre átrak, ablakot  5-10 percre kitár, és voila, máris sokkal egészségesebb a levegőnk a lakásban. Babának, anyának egyaránt jót tesz.

2. Testtartás

Igen, igen, a testtartásnak is köze van a szervezet oxigénellátottsághoz. Ha összegörnyedsz, azzal összenyomod a tüdődet, és nem tudja rendesen felvenni a zoxigént, sőt nemcsak a tüdődet, de a gyomrodat és a különböző hasi szerveidet is nyomorgatod a nap 24 órájában, és nyilvánvalóan nem lesz ettől ideális a vérkeringésed.

  • Ha támlás széken vagy fotelban ülsz, a fenekeddel csússz teljesen hátra az ülőalkalmatosságon, és támaszd a derekadat a szék vagy fotel alsó részének. Így nem fogsz annyira begörbülni, miközben a derekad csak lóg a levegőben.

Ahhoz, hogy álló helyzetben megfelelő legyen a testtartásod, fontos, hogy milyen szögben áll a medencéd. Jógaórán két dolgot mindenképpen megtanultam a helyes testtartásról, és segített a korrekcióban.  A második pontban leírtakat amúgy szerintem ne akkor figyelgesd magadon, amikor épp babát cipelsz, meg ne is friss császáros sebbel próbálgasd.

  • Először is a vállaidat húzd hátra, de ne csak úgy egyszerűen, hanem egy pici vállkörzéssel rakd őket a helyükre. Azaz, egy kis, felfelé ívelő körív mentén húzd őket hátra, és akkor nem fognak a következő percben automatikusan visszavándorolni.
  • Ha ez megvan, és egy picit felfelé billented a csípődet, érezheted, hogy a hasizmod elkezd kicsit megfeszülni. Ez ad egyfajta tartást a gerincnek, ha elkezdjük magunkat hasizomból tartani. Nem kell ehhez nagy erőkifejtés, igazából csak meg kell szokni. Figyeld meg, hogy nem fogsz olyan hamar visszagörbülni, ha ez a pici mozdulat megvan. Tehát vállakat a helyükre, medencét picit billentsd felfelé, és húzd ki magad. Próbálgasd, figyeld meg magad, mit szól hozzá a tested, hogyan alakul a testtartásod. Ez a pici praktika természetesen nem terápiás jellegű, de hozzásegíthet ahhoz, hogy ne nyomirgáld állandóan össze a tüdődet, gyomrodat, beleidet – nekem bevált.

3. Légzőgyakorlatok

Nem tudom, tudtad-e, hogy ha nem csak a tüdő felső részébe veszünk levegőt, – azaz amolyan pihegésféle a légzésünk, – hanem a tüdő alsó szakaszát is megtöltjük levegővel, akkor azzal a belső szerveink egyfajta folyamatos belső masszást kapnak, ahogy ki-be lélegzünk, és ez igen jót tesz nekik. Pláne hogy ez lenne számukra a természetes, csak éppen nem ezt szoktuk csinálni velük.

Ha veszel néhány mélyebb levegőt, méghozzá úgy, hogy ne a mellkasod emelkedjen meg, hanem a hasad, akkor éppen mély, hasi légzést folytatsz. Ha pedig el tudod érni, hogy mind a hasad, mind a mellkasod megemelkedjen a belégzés során, akkor a tüdőd alsó és felső részébe egyaránt kerül friss, oxigéndús levegő.

Ha csak napi 10-15 ilyen légzést csinálsz, ami a tüdőd alsó-felső részét megdolgoztatja, már az is “átmossa” a véredet, de ha napi hármat, már azzal is tettél magadért. És képzeld el, a jógaoktatók alapból így lélegeznek, és tele vannak energiával, mi meg csodálkozunk, hogy télen adott esetben mezítláb járnak. Na jó, ez nem csak a légzés miatt van így. :) De rengeteget számít.

Egy kis extra még emellé az, hogy amikor a légzésedre figyelsz, az nagyon jól lenyugtatja az idegeket. A kevés alvás az idegrendszerre nagyon rossz hatással van, úgyhogy kézzel-lábbal érdemes támogatni azt, legyen az meditáció, vitamin vagy egészségesen pozitív gondolkodás.

4. Masszírozás

Csekkolj be egy wellness szállodába egy hónapra, kezdd azzal, hogy átslattyogsz a spa részlegbe, és kérj egy alapos masszírozást. Na jó, gonosz vagyok, tudom, ne haragudj, de ezt most nem hagyhattam ki. Röstellem, tényleg. De így hátha jobban megjegyzed! :) Egy egyszerű, ötperces masszírozás tudod milyen jó hatással tud lenni? Hol masszírozz?

  • Masszírozd át a füledet: a fülcimpát, a fül visszakunkorodó peremét, és a fülkagylót is, alaposan, minden négyzetmilliméterét. Megvan hamar, hiszen a fülünk nem túl nagy.
  • Jön a másik fontos reflexzóna-terület: a talp: dörzsöld át alaposan a talpadat is, ujjaiddal, öklöddel, mindegy!
  • Következik a fejmasszázs: az ujjbegyeiddel pici kis mozdulatokkal masszírozd át a fejbőrödet!
  • Dörzsölgesd meg, masszírozd át a nyakadat, vállizmaidat.
  • Ujjaid végével frissítsd fel a tarkódnál a vérkeringést.
  • Ugyanezt tedd meg a halántékodnál is.

Komolyan, ezt az egészet leírni jóval több ideig tartott, mint megcsinálni. Tényleg csak pár perc az egész, és egész feléledsz utána.

5. Magas klorofilltartalmú élelmiszerek

Minden étel, amely magas klorofilltartalommal büszkélkedhet, alkalmas a legyengült, regenerálódásra szoruló szervezet megsegítésére, és gondoskodik arról, hogy a sejtek feltöltődjenek oxigénnel.

A spirulina alga extra mértékben tartalmaz klorofillt, de sok van például a spenótban, brokkoliban vagy a petrezselyemben is. Keresd a zöld színű növényeket! A klorofill akkor kezd bennük lebomlani, amikor bebarnulnak, megsötétednek.

+1 Mozgás a szabad levegőn

Ez azért plusz egy, mert már beszéltünk róla. Minden, ami a természetben végrehajtott mozgásfajta, biciklizés, séta, futás, feltölti a szervezeted apró pici sejtjeit oxigénnel. Ha nyitott ablaknál végzel pár nyújtógyakorlatot, vagy jógázol pár percet, az is teljesen jó.

 

Szóval higgy nekem, az oxigén jó dolog, főleg, ha teszi a dolgát a testünkben, a sejtjeinkben, ahogy azt kell. Mozgással, masszírozással, étkezéssel, ablaknyitogatással, ne fukarkodj vele! Nálam benne van a TOP 5-ben, hiszen nagyon sokat segített. Pezsdülj hát! :)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük