Démonokkal harcolni jó.
Lehet közben a problémamegoldó készségünket fejleszteni.
Embertársakkal, összekapcsolódni, bajban összekovácsolódni, komoly és mélyreható témákról beszélgetni.
Erőt nyerni, ha azt gondolnánk, ha esetleg híján lennénk ennek a minőségnek.
Erényeket gyakorolni, alázatot, türelmet, megbocsátást.

Mélységeket fedezhetünk fel általuk, korábban magunkban még soha fel nem fedezett kincseket. Kitartást. Olyan emberek kapcsolati hálóját, akikre valóban számíthatunk.
Készségeket és képességeket, amikkel álmunkban sem gondoltuk, hogy rendelkezünk.
Megtehetünk általuk olyan dolgokat, amelyeket amúgy nem tettünk volna meg addig, amíg nem volt muszáj, és hosszú távon profitálunk ebből.
Érezhetjük azt, hogy a Sors felé leróttuk valamiféle tartozásunkat, ha van bennünk valami belső ellentét, feszültség, ami bűntudattal társul.
Kialakíthatunk új irányelveket az életünkben, hogy eddig hogyan éltünk, és ezután milyen fő irányvonalak mentén szeretnénk élni.
Rádöbbenhetünk, hogy meg tudjuk gyógyítani a saját testünket. Hogy tudunk segíteni másoknak.
Megélhetjük, hogy a gödörből mindig, újra és újra ki tudunk kecmeregni, nincs az a sorscsapás, ami elbánhatna velünk.

A démonokkal való küzdelemnek számtalan előnye, pozitív hozadéka van.

Aztán rájössz, hogy mindezt démonok nélkül is lehet.

Örömmel, harmonikusan, lágyabb átmeneteket tartalmazó fejlődési szakaszokkal.
Úgy beteljesíteni a Sorsodat, hogy önként és dalolva teszed.
Úgy fejleszteni ki az új képességeidet, dönteni le a vélt és valós korlátaidat, hogy azt élvezetes és örömteli megélni.
Úgy összekapcsolódni emberekkel, hogy tiszta fényű Forrásenergia kapcsol össze benneteket.
Úgy kiérlelni magadban a kincseket, hogy közben szereted magad, és jó az életed.

És akkor úgy érzed, valamit megértettél ebből a nagy egészből.
Láttad a sötétséget, jártál a legmélyebb bugyraiban, és látod, milyen az, amikor ez a tágulási, érési, kiteljesedési folyamat szeretetenergiából megy.
És akkor – én azt gondolom – érdemes volt megszületned. Mert már megsejtettél valamit.