Ami miatt ma hagytam magam, hogy összecsípdessenek a szúnyogok, elárulom, az utolsó tétel lesz a mai napomról szóló felsorolásban:

# utazás,
# strandolás,
# palacsintaevés,
# kipakolás,
# életem első szabadtéri jógázása.

Elhatároztam ugyanis, hogy napi 10 perc mozgást viszek a napjaimba.
Ez amolyan kihívásszerűség most a számomra, hogy tényleg, és minden nap.
Nekem a szerelem a jóga, ha meg akarom mozgatni a tagjaimat.
Mert érzem a csontjaimban, hogy kell.
10 perc nem sok.

De ma, egy mozgalmas nap után este fél 10-kor jutottam csak el jógázni.
Gyönyörű környezetben, tücsökciripelés közepette. Az égen tündöklő csillagok.
És ezer szúnyog.

És tudjátok mit? Baromi jól esett. Tökéletes lezárása volt a mai napnak.
És hogy mi volt az, ami miatt egy szemernyi kétségem sem volt afelől este, fáradtan, hogy fogom a kis jógamatracomat a nyaralásom első estéjén, és elindulok?

Az, hogy mindig annyira-de-annyira jól esett ez a 10-15 perc.
Már ez a kicsi is számít.

Mert már ennyi is segített eddig megalapozni a napomat, amióta tartom a “kihívásomat”. (Ma meg pont lezárni.)
Ezen egyébként magam lepődtem meg a legjobban ebben a pár napban, hogy már ez a pár perc is milyen jó hatással volt rám fizikailag és lelkileg is.
Szóval becsüljük meg a kicsit, és tegyük meg nap mint nap.

Van egy mondás: darabold fel az elefántot.
Ne egyben akard elvonszolni. (Vagy megenni, már pontosan nem emlékszem.)
Soha nem kell egyszerre a világot megváltani. Jó lesz az kicsinyenként is.

A mai jóga elefánt-darabom nagyon ízletesre sikeredett.
És még az sem számított, hogy közben összecsipkedtek a szúnyogok.