26 máj

Kialvatlanság és kimerültség – miért együnk bizonyos ételekből kevesebbet? Mivel helyettesítsük őket?

Cikksorozatunk előző részeiben arról volt szó, hogy mit együnk és igyunk, most kicsit megfordítjuk a dolgot, és azt vesszük végig, mik azok az ételek és italok, amelyekből nem érdemes sokat fogyasztanunk, ha nagyon fáradtak vagyunk.

Ami nem feltétlenül olyan egyszerű. Szét vagyunk esve, hullafáradtak vagyunk, a legkisebb gondunk is nagyobb, mint az evés. Ezért gyorsan bekapunk pár falatot, ami a kezünk ügyébe kerül, amikor van pár percünk enni, aztán iszunk még egy kávét, valamit csak segít az is. Esetleg megesszük a maradékot, amit a gyerekek meghagytak, mert saját magunkra a lehető legkevesebb időnk van, nem hogy tudatosan táplálkozni. Vagyunk így ezzel páran, akik ezt átéltük? Bizonyára.

Nem most kell megváltanod a világot, de minden nap tegyél meg egy pici lépést

Nem valószínű, hogy ilyenkor fogjuk magunkat átállítani szuperegészséges étrendre, mellette megfelelő mozgással, személyi edzővel. Nem is gondolnám, hogy ez kell, hogy legyen feltétlenül a cél.  Főleg nem most. Nem ez van a fókuszban.

De ahhoz, hogy a szervezeted legalább egy bizonyos mértékben megkapja a benzint ahhoz a speciális megterheléshez, ami most életed részét képezi, egy kicsit érdemes rá odafigyelni. Meg fogja hálálni. Nyugodtabb leszel, többet bírsz majd, még a jókedvedre is hatással van. Nem gondolom, hogy kizárólag és csakis olyan kajákat kellene ennünk, amiket úgy általában egészségesnek tartanak. Ilyet tőlem sosem fogsz hallani.  De azért rengeteget segít, ha minél több olyat eszel, ami jót tesz a szervezetednek. És elég ám csak pici dolgokban gondolkodni. Ha már egyszer egy nap kiváltod az étkezésedben a finomított lisztet, és teljes kiőrlésű kenyeret eszel a hagyományos helyett, máris nagyot léptél előre. Mennyien vannak, akik eddig sem jutnak el! Az El Caminot is lépésenként szokták végigjárni. Ha ezt a pici változást kötöd is valamihez, például reggelire a hagyományos müzlidbe mindig teszel egy kis tönkölybúzapelyhet, akkor könnyebben válik automatizmussá. Amikor boltba mész, nagyobb eséllyel is nyúlsz érte a polcra, ha kifogyóban van otthon, mert eszedbe jut, hogy venni kell.

Névtelen

Erről szól az egész, hogy mit mire cserélsz ki. És nem is kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni első körben. Szépen, fokozatosan is teljesen jó lesz. Ha már kialakítottál egy apró szokást, és másképp csinálod, mint eddig, megszoktad, akkor könnyebb lesz egy újabb és újabb változást véghezvinned. Amelyeket fel fogok sorolni, nem tiltólistás ételek, csak ne feltétlenül ezeken élj, legyen mellette más is. Ne ezek legyen az étkezésed alapkövei. Tedd meg azt a szívességet a szervezetednek, hogy olyan cuccot adsz neki, amit jól tud hasznosítani, ami feltölti fincsi tápanyagokkal, és viszonylag kis energiával meg tudja emészteni.

Miből kevesebbet?

Kávé

Mi az, amihez a legtöbben nyúlnak, ha fáradtak, kimerültek? Hát persze, hogy a kávéHOZ. Azt gondoljuk, segít vizsgaidőszakban, ha egy csomó határidős munkánk van a melóhelyen, és igen, akkor is, ha gyufaszálakkal kell kitámasztanunk a szemünket, mert egész éjjel altattunk, szoptattunk, vagy hányást takarítottunk.

Én nem vagyok a kávé ellen, sőt imádom. Amikor nyaralni megyünk, az elsők között van, hogy feltérképezem, hol lehet igazán finom kávét kapni. De ha kimerültél, nem ez a legjobb megoldás. Ha lehet, inkább ne erre építs, hogy energikus legyél. Bár úgy tűnik, hogy energikusabbá tesz, valójában felpörgetni a szervezetedet, ami amúgy is fáradt, megviselt, majd amikor távozik belőled, fáradtabb leszel, mint voltál előtte. Ráadásul vízhajtó hatása is van, a folyadék pedig fontos tényező az energiaszint megtartásában.

Helyette:

Ha napi 1-2 csészénél többet innál belőle, mert ettől várod a megváltást, akkor próbáld ki helyette a ginzeng teát, esetleg valami zöldturmixot, ami tele van vitaminokkal és életerővel, vagy pedig a borsmenta teát.

Finomított liszt

Nem olyan régóta van úgy, hogy az étkezésünk alapja a finomított liszt. Mivel a gabona külső részeit eltávolítják a finomítás során, az ott található rostok, nedvesség és vitamin a procedúra során egyszerűen elvész, és ha utólag vissza is pótolják, az már nem ugyanaz. Ha nincs meg a kellő rosttartalom a lisztben, akkor az végigszáguld a szervezetünkön, hirtelen megdobja a vércukorszintünket, hiszen a rostok nemcsak segítik az emésztést, hanem lassítják is a szénhidrát felszívódását.

Helyette:

A finomított lisztnek sokféle alternatívája elérhető már az üzletekben: tönkölybúza, graham, zab vagy teljes kiőrlésű liszt, és az ezekből készült ételek. Illeszd bele ezeket is az étrendedbe, ha még eddig nem tetted meg.

Finomított cukor:

Ő a másik fajta szénhidrát, ami először jól megemeli a vércukorszintet, majd az nemsokára hirtelen leesik. Ezt úgy érzékeljük, hogy először jól felpörget bennünket, utána pedig olyanok vagyunk, mint a mosogatórongy, miközben a falat kaparjuk az éhségtől. És ez ugye nem jó, amikor amúgy is fáradtak vagyunk. Hasznos tápértéke nincs, de sajnos nagyon finom, és ráadásul függőséget okoz. Érdekes élmény volt, amikor hónapokig nem ehettem semmilyen formában cukrot, pár hét után egyáltalán nem is kívántam, tehették elém a leggyönyörűbb tortákat, sütiket. Pedig amúgy nagyon édesszájú vagyok.

Helyette:

Erre is sokféle megoldás létezik, többek között ott a fruktóz, méz, nyírfacukor, szorbit, sokkal jobb élettani hatásokkal rendelkeznek, mint a finomított cukor. Szerintem amúgy sokkal finomabb is a tea gyümölcscukorral vagy mézzel.

Ártalmas zsírokkal teli ételek

Zsírokra szükségünk van, ez nem vitás, energiát szolgáltatnak, szükségesek a vitaminok megfelelő felszívódásához és a szervezetünk alapvető funkcióihoz. A túl sok azonban ebből sem jó, és az sem mindegy, milyen fajta zsírokról van szó. Egy pennsylvaniai egyetem kutatói konkrétan ki is mutatták, hogy a zsírdús étrendnek álmosító hatása van napközben.

Gondot az okozhat, ha túl sok zsíros húst eszünk, belsőséget, felvágottat, mert ezekben sok a telített zsírsav. Itt sem az adott ételekkel van a gond, hanem azzal, hogy egy átlagember sokkal többet fogyaszt belőlük, mint ami az ideális lenne.

Aztán ott van még a transzzsír, amely viszont tényleg káros az egészségre, de az élelmiszeripar imádja, mert olcsó, és könnyű vele dolgozni. Transzzsírok feldolgozott élelmiszerekben találhatók, például a kakaós tejmasszában (ami ugye látszólag csoki, de nem az), dobozos sütiben, levesporokban, pattogatott kukoricában, és olyan, étteremben vagy menzán készített, zsírban sütött ételekben is előfordulhatnak, mint például a sült krumpli, hamburger vagy a sült csirke.

Szóval ha egy csomó ilyesmit eszünk, akkor az nem jó. Ez nemcsak hogy nem egészséges, de még álmosabbak is leszünk tőlük.

Helyettük:

Ha már zsír, akkor inkább fogyasszunk olajos magvakat, mandulát, szotyit, diót, valamint tojást, olívaolajat, és különböző zsíros halakat. A száraz húsok sokkal egészségesebbek, mint a magas zsírtartalmúak. Ha nagyon sok zsíros ételt fogyasztunk, jobb ha változtatunk az arányon, és egy részüket egészséges szénhidrátokkal, fehérjékkel váltjuk ki.

 

Figyeljünk hát oda a táplálkozásunkra, és minden nap tegyünk egy picit azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, akkor is, ha éppen egy fárasztó időszakban vagyunk. Sőt, ilyenkor van a legnagyobb szükségünk erre.

Az energetizáló cikksorozat a mozgással folytatódik.

 

Kialvatlanság és kimerültség – hogyan segíthetnek a fehérjék?
Kialvatlanság és kimerültség – rostok, segítsetek!
Kialvatlanság és kimerültség – egyél és igyál vizet, hogy több energiád legyen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük