Ahogy ránéztem a naptárra, a mai Valentin nap kapcsán az ötlött fel bennem, hogy néha túlbonyolítjuk a dolgokat.

Vannak ugyebár ezek az ünnepek, amelyek az angolszász kultúrkörből származnak, mint ahogy például a Halloween is.

Időről időre olvasom ezeket a posztokat, hogy nincs szükség ezekre, van nekünk saját ünnepünk, amikor nem bohóckodunk világító tökkel meg miegymással, és a Valentin nap is a vendéglátósok meg a virágboltosok ünnepe. (Meg az ajándékshopoké.)

Szerintem a dolgot lehet nagyon-nagyon egyszerűen is nézni, mondhatni józan paraszti ésszel. Ad nekem ez az ünnep olyan lehetőséget, amellyel bármi jót tudok behozni az életembe vagy nem? Akarok élni ezzel vagy sem?

Mondom ezt úgy, hogy mi nem szoktuk megünnepelni ezt a napot.

De egy kedves, jó szó nem kerül semmibe.

Egy ölelés, finom cirógatás.

Egy apró meglepetés, aminek biztosan fog örülni.

Egy kis szívesség, figyelmesség, ami jól fog esni neki.

Öt perc teázás, kávézás kettesben, amikor teljesen egymásra figyelünk.

Pár jó szó, amivel elismerem mindazt, amit szeretek benne, amit megtesz értem vagy a szeretteiért.

Ha Valentin nap apropóján jut ez eszembe hát ugyan már, nem olyan nagy baj az.

És ha újra megnézed a példákat, észreveheted, hogy az ötféle szeretetnyelv egy-egy apró megnyilvánulásai szerepelnek a felsorolásban.

A lényeg az, hogy figyeld meg, minek örül a legjobban.

Hogy mitől enged fel egy fáradt, hosszú nap után.

Nem kell ehhez Valentin nap. Lehet ezt csinálni nap mint nap. Sőt, kéne. Hiszen a kiegyensúlyozott párkapcsolatért nap mint nap tenni kell.

De néha elfelejtjük. Ezért jók az ünnepek. Mert emlékeztetnek minket mindazokra a dolgokra, amelyek a legfontosabbak az életünkben.

Nem kell ehhez gyémánt nyaklánc vagy gourmet étterem. Sokszor a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak. Mert valódiak.

Aztán jöhet a pezsgő meg a kaviár. :)